Hírek
2012. Április 18. 13:13, szerda |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
A kormány benyújtotta a jegybanktörvény módosítását - Matolcsy nem nyúl a törvényhez

Megjelent a Parlament honlapján a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény módosítása.
Ezek szerint az eddigi törvényből hatályát veszti az a paragrafus, mely alapján eddig a jegybanknak meg kellett küldenie a Monetáris Tanács napirendjét a kormánynak, és amely alapján a kormány egy képviselője ott lehetett a tanács ülésein - szavazati jog nélkül.
Kikerül a törvényből az a passzus is, amely a tanácstagok súlyos kötelezettségszegése esetén azok felmentését szabályozta, illetve amely a tanács megszüntetéséről rendelkezik az euró magyarországi bevezetése esetén - számol be róla a privatbankar.hu. A törvényjavaslat 'az uniós jogi normáknak való mielőbbi megfelelés érdekében' a kihirdetését követő napon hatályba lép. A módosítások megszavazásához kétharmados többség kell, hiszen a jegybanktörvény sarkalatos törvény.
A nemzetgazdasági miniszter által benyújtott mindössze alig két oldalas dokumentum hivatott arra, hogy rendezzük nézeteltéréseinket az Európai Bizottsággal.
A törvénymódosítás nem tartalmaz semmit abból, amire múlt hét csütörtökön hívta fel a figyelmet az Európai Központi Bank, mely továbbra is súlyos aggályokat fogalmazott meg az MNB-törvénnyel kapcsolatban. Az EKB leginkább a jegybanki függetlenséget félti, továbbra is kifogásolja a monetáris tanács bővítésének valamint az alelnökök kinevezésének lehetőségét, ahogy a jegybanki vezetők fizetését is (a kormány ciklus közben húzott 2 milliós plafont). Ezekről a mostani törvénymódosítás egyáltalán nem rendelkezik, a kormány ráadásul nem először módosítja úgy a törvényt, hogy az érdemi változást nem jelent.
OrientPress Hírügynökség
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 15. 07:34, kedd | Belföld
Duna House: márciusban az árak már fékezték a keresletet az ingatlanpiacon
Márciusban az árak már fékezték a keresletet az ingatlanpiacon - közölte a Duna House hétfőn az MTI-vel.
2025. Április 15. 07:33, kedd | Belföld
Szallas.hu: a hazai vendégek többnyire 1-2 éjszakás foglalással utaztak belföldön az első negyedévben
Hosszú hétvége híján főként rövid, 1-2 éjszakás belföldi utazásokat választottak a hazai vendégek az év első három hónapjában - derül ki a Szallas.hu friss adataiból.
2025. Április 15. 07:28, kedd | Belföld
OGY - Elfogadták az alaptörvény tizenötödik módosítását
Elfogadta Magyarország Alaptörvényének tizenötödik módosítását az Országgyűlés hétfőn.
2025. Április 14. 07:48, hétfő | Belföld
Változékony idő várható a héten, de Húsvétvasárnap már ismét enyhe, napos, tavaszi időre kell készülni
A hét első felében még erősen felhős, borult lesz az ég, többfelé lehet eső, saras eső, majd csökken a csapadék esélye, melegedés kezdődik és a hét közepén akár 26-27 Celsius-fok is lehet a legmelegebb órákban.