Hírek
2012. Május 08. 14:01, kedd |
Belföld
Forrás: OrientPress
Békéscsabáról is kivonul a Hungaropharma

Pécs után Békéscsabáról is kivonul a Hungaropharma – így értesült a Világgazdaság.
A cég új stratégiát dolgozott ki, ennek megfelelően elsőként a pécsi kereskedőházukat zárták be tavaly, a békési megyeszékhelyről pedig feltehetően a harmadik negyedévben szállítanak utoljára. Ez körülbelül 100 munkahely megszűnésével jár.
A cég vezérigazgatója Feller Antal a lapnak azt mondta, hogy működési költségeiket azért kell csökkenteniük, hogy megőrizzék az ellátás színvonalát, illetve a patikáknak adott kedvezményeket. A nagykereskedők 2010-ben 10 milliárd forintnyi engedményt adtak a gyógyszertáraknak, ami meghaladja a gyógyszer-kiskereskedelmi szektor 2010-es éves eredményét, ami 7,5 milliárd volt.
A Hungaropharma telephelyein, kereskedőházain és leányvállalatán keresztül az ország teljes területére szállít. A Békéscsabai Kereskedőház elődjét 1998-ban vásárolta meg, 1999-ben korszerűsítette. Ebből a raktárból eddig 224 patikát láttak el. A kezdő évhez képest mintegy két és félszeresére nőtt a kereskedőház éves forgalma, és 77 százalékkal nőtt a megrendelések száma.
OrientPress Hírügynökség
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 15. 07:34, kedd | Belföld
Duna House: márciusban az árak már fékezték a keresletet az ingatlanpiacon
Márciusban az árak már fékezték a keresletet az ingatlanpiacon - közölte a Duna House hétfőn az MTI-vel.
2025. Április 15. 07:33, kedd | Belföld
Szallas.hu: a hazai vendégek többnyire 1-2 éjszakás foglalással utaztak belföldön az első negyedévben
Hosszú hétvége híján főként rövid, 1-2 éjszakás belföldi utazásokat választottak a hazai vendégek az év első három hónapjában - derül ki a Szallas.hu friss adataiból.
2025. Április 15. 07:28, kedd | Belföld
OGY - Elfogadták az alaptörvény tizenötödik módosítását
Elfogadta Magyarország Alaptörvényének tizenötödik módosítását az Országgyűlés hétfőn.
2025. Április 14. 07:48, hétfő | Belföld
Változékony idő várható a héten, de Húsvétvasárnap már ismét enyhe, napos, tavaszi időre kell készülni
A hét első felében még erősen felhős, borult lesz az ég, többfelé lehet eső, saras eső, majd csökken a csapadék esélye, melegedés kezdődik és a hét közepén akár 26-27 Celsius-fok is lehet a legmelegebb órákban.