Hírek
2021. Augusztus 20. 08:00, péntek |
Belföld
Forrás: infovárosok/police.hu
Brutálisan megkéselt egy nőt egy fiatal férfi

A gyanú szerint csütörtök hajnalban egy 26 éves férfi több késszúrással megsebesített egy nőt.
Emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság egy 26 éves berhidai lakossal szemben – közölte a rendőrség.
Kifejtve, hogy az eljárás adatai alapján a férfi csütörtökön 4 óra 30 perc körül Berhidán, egy buszmegállóban minden előzmény nélkül egy késsel rátámadt a vele szemben gyalogosan közlekedő nőre.
A sértett védekezni próbált a számára csak látásból ismert férfi szúrásai ellen, így dulakodás alakult ki közöttük. Az elkövető eközben saját magát is megszúrta, ekkor abbahagyta a szurkálást, majd a sértettet magára hagyva távozott a helyszínről.
A kiérkező járőrök egy órán belül a lakásán elfogták a 26 éves berhidai elkövetőt, akit előállítottak a Veszprémi Rendőrkapitányságra.
A nőt sérülései miatt kórházba szállították.
A nyomozók a fiatalembert emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 15. 07:34, kedd | Belföld
Duna House: márciusban az árak már fékezték a keresletet az ingatlanpiacon
Márciusban az árak már fékezték a keresletet az ingatlanpiacon - közölte a Duna House hétfőn az MTI-vel.
2025. Április 15. 07:33, kedd | Belföld
Szallas.hu: a hazai vendégek többnyire 1-2 éjszakás foglalással utaztak belföldön az első negyedévben
Hosszú hétvége híján főként rövid, 1-2 éjszakás belföldi utazásokat választottak a hazai vendégek az év első három hónapjában - derül ki a Szallas.hu friss adataiból.
2025. Április 15. 07:28, kedd | Belföld
OGY - Elfogadták az alaptörvény tizenötödik módosítását
Elfogadta Magyarország Alaptörvényének tizenötödik módosítását az Országgyűlés hétfőn.
2025. Április 14. 07:48, hétfő | Belföld
Változékony idő várható a héten, de Húsvétvasárnap már ismét enyhe, napos, tavaszi időre kell készülni
A hét első felében még erősen felhős, borult lesz az ég, többfelé lehet eső, saras eső, majd csökken a csapadék esélye, melegedés kezdődik és a hét közepén akár 26-27 Celsius-fok is lehet a legmelegebb órákban.