Hírek
2013. Szeptember 12. 18:26, csütörtök |
Kék hírek
Forrás: pannonmedia | Füssy Angéla
Előzetesben a fogyasztói csoportok szervezői – több ezer embert csaphattak be
Nem vicceltek: Hirdetés egy napilapban – egy héttel az elfogásokat megelőzően.
Legalább háromezer sértettje van annak a csalássorozatnak, melynek a végére a napokban tett pontot a rendőrség. A magukat különböző cégnevekkel bulvár napilapokban hirdető fogyasztói csoportok munkanélkülieknek, BAR listásoknak és nyugdíjasoknak ígértek kölcsönt, azaz, ahogy óvatosan fogalmaztak „más megoldást”. A bűnszervezet ellen, melynek számtalan Veszprém megyei áldozata van, dr. Horváth Zsolt országgyűlési képviselő indított hadjáratot – minden létező fórumon, hatóságnál „feljelentette” a céget, s közben gyűjtötte a károsultakat. A Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán nagyszabású sajtótájékoztatón jelentette be, kilenc gyanúsított ellen folytatnak eljárást az ügyben, közülük ötöt előzetes letartóztatásba helyeztek.
„Banki kölcsön? Hitelkiváltás, nálunk nincs, viszont Más megoldás IGEN! Minimálbér nem kizáró ok, fix forint alapon, ingatlanfedezet nélkül, életkorhatár nélkül, cégek részére is” – ezzel és hasonló kecsegtető szöveggel ígértek pénzt a fogyasztói csoportok szervezésével foglalkozó cégek. Tíz milliót már akár havi 27 ezer forintért. A hízelgő ajánlatnak sokan nem tudtak ellenállni, akiket a hivatalos pénzintézetek elhajtottak – így éppen azokon csattant az ostor, akik a legkiszolgáltatottabbak. A fogyasztói csoportoktól ugyanis nem hogy milliókat – de egy forintot sem kapott vissza soha senki. Veszprém megyében is számtalan áldozata van a szinte havonta cégnevet, vagy céget váltó társaságnak. Volt olyan minimálbérből élő, nyugdíj előtt álló asszony is, akitől nem csak utolsó fillérjeit csalták ki, de még több száz ezer forint munkahelyi kölcsönt is felvetettek vele gyors hitel ígéretével. A nő három éve karácsonykor kísérelt meg öngyilkosságot. Mindezek ellenére sokáig nem volt „megállj” – naponta jelentek meg az újabb és újabb negyed oldalas hirdetések, némely lapban egy napon több is egyszerre, s ezzel újabb áldozatok ültek fel a hintára.
A BRFK Bevetési Osztályának tagjai és a zuglói rendőrök szeptember negyedikén tartottak házkutatást a hálózatot működtető cég zuglói telephelyén, rengeteg készpénzt és több ezer szerződést foglaltak le, majd összesen kilenc főt fogtak el, s állítottak elő a kapitányságon.
Elfogták a csalókat – öten már előzetesben
Hadzsi István a XIV. kerületi rendőrkapitányság megbízott vizsgálati osztályvezetője és Tasiné Srajber Rita főhadnagy a fővárosi sajtótájékoztatón elmondták, csalás és más bűncselekmények megalapozott gyanújával folytatnak eljárást. A gyanúsítottak 2011-2012 közötti időszakban az általuk alapított gazdasági társaság és annak jogutód cégei nevében, fogyasztói csoportot működtettek. Az országos, nagy példányszámú napilapokban megjelentetett hirdetésekkel toborzott, később a társasággal szerződést kötő sértettek számára azt a látszatot keltették, hogy kedvezményes törlesztésű hitelt nyújtanak. A hirdetésre jelentkező tagok üzletkötőkkel léptek kapcsolatban, a megbízási szerződéseket az ő közreműködésükkel köttették. A szerződő ügyfeleknek a szerződés megkötésekor úgynevezett egyszeri kockázatkezelési díjat kellett megfizetniük, ezt követően a szerződések értelmében minden hónapban, a törlesztő részletek befizetését kérték. „A sértettek többsége kiszolgáltatott helyzetű, kis jövedelmű ember, volt, aki a munkahelye elvesztése után került nehéz helyzetbe. Mindannyian utolsó mentsvárként, hitel reményében fordultak a céghez, hiszen a bankok elutasították őket. Azonnal szerződési díjat kértek tőlük. Az egyik sértettünk a férje műtétjére kérte a pénzt, s mivel gyors megoldást ígértek a gázszámla árát fizette be nekik, majd egész télen fagyoskodtak” – mondta Tasiné Srajber Rita főhadnagy.
Több ezer szerződést és készpénzt foglaltak le a zuglói telephelyen a rendőrök
Az ügyfeleket minden esetben arra vették rá, hogy először egy magasabb, esetenként 400-500 ezer forintos szerződéskötési díjat fizessenek be, majd havonta több tízezer forint törlesztő részletet adjanak át nekik, s majd sorsoláson döntik el, ki mikor veheti fel a több millió forintos igényelt összeget. Minél magasabb törlesztőt vállalt valaki, papíron annál nagyobb esélye volt, hogy őt sorsolják ki. Azt nem tudni, egyáltalán történtek-e sorsolások, a több ezer sértett viszont csak fizetett, a semmiért. Mivel részükre gyors hitelt ígértek, ezzel a megtévesztés megtörtént – a csalás gyanúja megalapozott – fogalmaztak a rendőrök. M. Tibor 51 éves, K. Dénes Antal 41 éves budapesti, S. Sándor 36 éves gyáli, B. Csaba 45 éves dunavarsányi, valamint G. István 47 éves tabi lakos előzetes letartóztatását rendelte el az illetékes bíróság. Társuk, B. Péter házi őrizetét rendelték el, M. Judit 49 éves, T. Csaba 44 éves budapesti lakosok és G. Sándor 36 éves budaörsi lakos pedig szabadlábon védekezhet.
Dr. Horváth Zsolt veszprémi országgyűlési képviselő az elmúlt években már minden létező fórumon fellépett a fogyasztói csoportokat működtető cégek ellen. Panasszal fordult a PSZÁF-hoz, a Gazdasági Versenyhivatalhoz, kérdésekkel bombázta az Igazságügyi Minisztériumot és az adatvédelmi biztost is – bejelentései nyomán vizsgálatokat indítottak. Majd a Fidesz frakción belül kezdeményezte egy olyan törvény előkészítését, mely szigorúan szabályozná a fogyasztói csoportok pénzügyi tevékenységét, valamint lehetőséget nyújt arra, hogy a céget a károsultaktól kicsalt összeg legalább egy részének visszafizetésére kötelezhessék. „A PSZÁF akkoriban a nekem megküldött állásfoglalásában leírta, évek óta vizsgálják a fogyasztói csoportokat, több alakalommal szabtak ki rájuk büntetést is, de nincs megfelelő jogszabály, ami alapján eredményesen felléphetnének ellenük. Ezért is szorgalmaztam, hogy kerüljön a kormány jogalkotási programjába egy olyan hiánypótló jogszabály megalkotása, ami kiskapuk nélkül egyértelműen tiltja a fogyasztói csoportok ilyen jellegű pénzügyi tevékenységét” – mondta Hírcentrumunknak a képviselő.
Dr. Horváth Zsolt is bemutatta a szédítő hirdetéseket az újságokban
Emlékeztetett, először Siófokon indult büntetőeljárás a fogyasztói csoportok működése kapcsán, több tucat sértett feljelentése nyomán. Horváth Zsolt örömét fejezte ki, hogy a zuglói rendőrkapitányság nyomozati munkáját eredmény koronázza. Hozzátette, nagyon fontos, hogy mindazok, akik a fogyasztói csoportok áldozataivá váltak, keressék meg a rendőrséget és tegyék meg a feljelentést. Véleménye szerint ugyanis háromezernél jóval több embert csaphattak be. A képviselő személyesen is segíteni kívánja a rendőrség munkáját. Emlékeztetett, mióta felvette a harcot ezekkel a cégekkel, rengetegen keresték meg segítségében bízva – a rendelkezésére álló adatokat át fogja adni a zuglói kapitányságnak.
Közben a törvényi keretek is hamarosan adottak lehetnek a fogyasztói csoportok működésének szigorú szabályozására. A kormany.hu honlapon megjelent közlemény szerint, ha a parlament elfogadja a fogyasztóvédelmi törvény kormány előtt lévő módosítását, véglegesen betiltják a fogyasztói csoportok szervezését. A módosítás 2014. január 1-jétől végleg megtiltaná új fogyasztói csoportok létrehozását, a 2012. január 1-jét megelőzően alakultakat pedig szigorúbb szabályok szerint engedné működni. A jelenleg hatályos jogszabály 2012. január 1-jétől 2014. január 1-jéig moratóriumot rendelt el a fogyasztói csoportok létrehozására. A működő csoportok számára előírt szigorítás lehet például, hogy a vállalkozások kötelesek lesznek ügyfélszolgálatot működtetni a fogyasztói panaszok intézésére, a fogyasztók tájékoztatására. A módosítás bővíti azokat az eseteket is, amikor kötelező bírságot kiszabni: ezek közé tartozik, ha a jogsértés koruk, hiszékenységük, szellemi vagy fizikai fogyatékosságuk miatt különösen kiszolgáltatott ügyfelekkel szemben történik.
Nézzék meg a rendőrség felvételeit a házkutatásról és a kényszerintézkedésről:
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 15. 09:15, vasárnap | Kék hírek
Szijjártó Péter: megfenyegették a párizsi magyar nagykövetséget
Párizsi nagykövetségünket ezekben percekben kutatják át a francia hatóságok két bombakereső kutya bevonásával, miután életveszélyes fenyegetést kaptak a képviseleten dolgozó kollégáink egy email formájában
2024. December 14. 08:21, szombat | Kék hírek
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség pénteken - tudatták közleményben az MTI-vel.
2024. December 11. 07:42, szerda | Kék hírek
Beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető
Részletes beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető, mivel a huszonnégy éve elkövetett bűncselekmény idején még fiatalkorú volt, így a büntethetősége tizenöt év után elévült