Hírek
2013. Április 23. 16:16, kedd |
Bulvár
Forrás: ujasz.hu
Szteroidos infúzióra kötötték Dukai Reginát

Súlyos halláskárosodást szenvedett.
Szteroidos infúziót kap Dukai Regina, akinek a hallása súlyosan károsodott az egyik fellépése alkalmával. Az orvosok felhívták a figyelmét a gyönyörű modell-énekesnőnek, hogy a probléma akár tartós is lehet.
Regina attól tart, sosem fog már rendesen hallani – írja a Life.hu.
– Sajnos már a második reggelemet kezdtem az egészségközpontban, ahol szteroidos infúziót kaptam, mert két hete egy fellépésemen túl nagy hangerőben töltöttem el pár órát. Ezért sérült és azóta megállás nélkül sípol a jobb fülem. Azt hittem, ez egy kis semmiség és hamar elmúlik, de sajnos nem így lett – írta Facebook oldalán Regina, aki azt is hozzátette, csak remélheti, hogy a kezelés hatásos lesz, de addig is különleges módon védi hallását.
– Két infúzió után tíz napos gyógyszerkúra következik, és ha ez sem hat, akkor így marad a helyzet. Bár én hiszek benne, hogy „sípolós kis barátom” kivándorol a fülemből, addig viszont amennyire lehet, óvnom kell a fülemet, szóval ne lepődjetek meg, ha fülhallgatóban bulizom végig a fellépéseimet, mert amennyire lehet, csökkentenem kell a nagy zajt, a füldugó pedig nem marad meg a fülecskémben – panaszkodott a modell.
Veszélyes szteroidok
Reginát esetleges mellékhatások is kínozhatják a kezelések után – erre hívja fel a figyelmet a természetgyógyász.
– A szteroid az egyik legagresszívabb gyógyító anyaga a szervezetnek. Rendkívül óvatosan kell vele bánni, és a lehető legrövidebb ideig szabad alkalmazni. Véletlenül sem javasolnám Reginának, hogy huzamosabb ideig kezeltesse magát ezzel a módszerrel, mert többet árt, mint használ. Ami a mellékhatásokat illeti, hosszabb kúra után fennállnak bizonyos veszélyek, főként a mellékvesekéreg-működés esetleges ideiglenes leállása, gyomor-bélrendszeri panaszok, esetleg hormonrendszeri zavar, cukorbetegség előtörése… A szervezetből való kiürülés attól is függ, milyen formában kapta a szteroidot, ha injekciót-infúziót kapott, azok kiürülése az utolsó beadását követő 8-10 nap minimum – mondta egy lapunk által megkérdezett természetgyógyász.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 19. 08:33, szombat | Bulvár
Humanoid robotokat is indítottak a pekingi félmaratonon
Huszonegy humanoid robotot is indítottak bemutatóként a több mint tízezer résztvevő mellett a szombaton Pekingben megrendezett félmaratonon. Ez volt az első alkalom, hogy robotokat is próbára tettek a 21 kilométeres távon.
2025. Április 15. 07:31, kedd | Bulvár
Elhunyt Mario Vargas Llosa irodalmi Nobel-díjas író
Nyolcvankilenc éves korában elhunyt Mario Vargas Llosa irodalmi Nobel-díjas perui-spanyol író.
2025. Április 14. 07:50, hétfő | Bulvár
Nemzetközi gitárfesztivált rendeznek Szegeden
Koncerteket, mesterkurzusok, szakmai előadások is szerepelnek a csütörtökön kezdődő 26. Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál programjában - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
2025. Április 13. 10:35, vasárnap | Bulvár
Sikeresen teljesítették a magyar űrhajósok a NASA kiképzését
Az Axiom Mission 4 (Ax-4) űrhajósai, köztük a magyar kutatóűrhajós, Kapu Tibor, és tartalékosa, Cserényi Gyula, sikeresen befejezték a NASA űrhajóskiképzését - közölte HUNOR - Magyar Űrhajós Program szombaton a Facebook-oldalán.